Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2017. augusztus 14.

Elkezdődött – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

A korábbi évekhez hasonlóan a világbajnokságra (amely tulajdonképpen három: nyílt, női és szenior verseny – azonban van egy negyedik, picit más is, erről mindjárt) csak kvalifikációval juthatnak csapatok. Magyar csapat még sosem játszhatott itt, bár párszor már közel voltunk a nyílt csapattal, legutóbb a tavalyi, budapesti Eb-n kellett volna az első hét csapat közé kerülni hozzá, az utolsó napon csúsztunk le a kvalifikációról. Európa hat helyet kap általában, idén ez azért hét, mert a versenyt Lyonban, Franciaországban rendezik, a rendező pedig mindig automatikusan helyet kap az indulók közt, de például a címvédő nem, így Lengyelország nem védheti meg Lyonban 2015-ben szerzett címét – két évente rendezik meg a vb-t.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 18.

Utolsó nap – Somorja, ifi Eb

A csapat egészére elmondható, hogy fáradtan kezdte ezt a napot. Az U21-nek és az U26-nak a tisztes helytállás volt a célja, a lányok még a dobogós helyért küzdöttek. A kicsiknek ezen a napon sikerült az íreket és a finneket is megverniük, így hátulról a harmadik helyen végeztek. Ennek az eredménynek kifejezetten örültünk, hiszen a kezdésnél úgy tűnt, stabil sereghajtók leszünk.
Kelen Károly
2017. július 18.

Ormay Éva emlékére

Kedden délután háromkor temetik Ormayné Kovács Évát a solymári temetőben. Június 28-án hunyt el, rettenetes betegségével vívott hosszú-hosszú és többször igazi eredménnyel kecsegtető küzdelem után. Ötvennégy éves volt.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 15.

6. nap – Somorja, ifi Eb

Ím, eljött az utolsó előtti nap. Az U26-osoknak pénteken három mérkőzésen kellett szerepelniük, mivel a negyedikben kimaradók voltak. Sajnos mind a belgák, mind a csehek nehéz falatnak bizonyultak, ahogy Portugália ellen sem sikerült győzni, de legalább a csapat egy része haza tudott menni a szállásra pihenés céljából, aki pedig nem, az többnyire biliárdozással kapcsolódott ki.

Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 14.

5. nap – Somorja, ifi Eb

Valamennyire talán már mindenki fárad, ez érezhető egy kicsit a levegőben (többség a mobilját bújja vagy olvas, amikor épp kimaradó), de a hangulat továbbra is töretlenül jó. Megvannak a szokásos csipkelődések, ezek tartják egyben a csapatot, még a mostani némileg hűvös idő sem rontja kedvünket.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 13.

4. nap – Somorja, ifi Eb

Csütörtök reggel korábban kellett indulnunk a szállásunkról, mert csapatfotózásra mentünk. Idén nem csak fotó készült, hanem egy rövid videó is.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 12.

3. nap – Somorja, ifi Eb

A kedd reggelt közös táncolással kezdtük a versenyhelyszínen, a többi ország képviselőinek nagy örömére. A lányoknak ez akkora lökést adott, hogy a négyből három mérkőzést megnyertek, igaz, ehhez az is kellett, hogy az U21 kabalafigurája (képünkön) a versenyteremben Brigit boldogítsa, közvetlenül a játék megkezdése előtt. A lányok többek között begyűjtötték az éllovas holland válogatott skalpját is.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 11.

2. nap – Somorja, ifi Eb

Az első versenynap nem sikerült túl jól, de a csapatok nagyon motiváltan várták a hétfőt. Mindenki meg akarta mutatni, hogy tud ő jól is játszani.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 10.

1. nap – Somorja, ifi Eb

Nekikezdtek a csapatok a küzdelmeknek, sajnos az első meccs egyik válogatottunknak sem sikerült jól, de a második fordulóban már megszületett az első győzelem, a U26 legyőzte Spanyolországot (erről később még egy partit is olvashattok). A nap utolsó fordulója sikeresnek volt mondható, hiszen a lányok a cseheknél, az U26-osok pedig az oroszoknál bizonyultak jobbnak. A legifjabbak még nem érezték meg a győzelem ízét, de lelkesen várják a hétfőt.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 9.

0. nap – Somorja, Ifi Eb

Öt autóval vágtunk neki a Somorjai Eb-nek, első utunk a szállásunkra vezetett a Duna partján kb. 30 km-re a verseny helyszínétől. A szállásunk eltér a megszokottól, előnye, hogy bármikor meg tudunk mártózni a Dunában és szép a környezet. A hátránya leginkább a távolság, minden nap utaznunk kell kétszer fél órát, és a sofőrök többnyire a játékosok, reméljük, nem fog ez gondot okozni.